Sorozat

Nő nőnek farkasa – Megszállottak viadala (pilotkritika)

Villanelle (Jodie Comer) and Eve (Sandra Oh)

A Megszállottak viadala (Killing Eve) két megszállott nő egymással való küzdelméről szól. Az egyik vérprofi bérgyilkos, míg a másik MI5 ügynökként üldözi őt. Ki lesz az erősebb, ki a tehetségesebb? Na és kinek drukkoljunk?

Luke Jennings újságíróként a Vanity Fair és a New Yorker szerzőjeként vált ismertté, de nevét a könyvei tették igazán híressé. A Blood Knots és az Atlantic után egy regénysorozattal rukkolt elő: a Villanelle: Hollowpoint, Villanelle: No Tommorow és a legutóbb megjelent Codename Villanelle című izgalmas thrillerek egy fiatal, elvetemült bérgyilkosnőt állítanak a középpontba. A trilógia olyan sikert aratott, hogy – a középső kötetére alapozva – nyolcrészes sorozat készült belőle, mely most debütált az HBO GO-n. A kémthrillerek sokáig igazi férfiműfajnak számítottak, mígnem egyszer csak elkezdtek feltünedezni félelmet nem ismerő (avagy félelmüket legyőzni képes) nők is a zsánerben – gondoljunk csak Nikitára. A Villanelle-nek van tehát előképe a filmtörténetben, s emellett még a Killing Eve-et azért is nagy várakozás előzte meg, mert annak a fiatal, tehetséges Phoebe Waller-Bridge-nek az új filmsorozata, aki tavalyelőtt Crash és Fleabag címmel már két nagy sikerű sorozatot is egyedül írt – ez utóbbit saját színdarabja nyomán.

A Killing Eve valóban két megszállott nő küzdelme körül forog. Mindkettő intelligens, rátermett és ügyes, ám az a különbség közöttük, hogy a törvény két oldalán állnak. Míg Villanelle (Jodie Comer) egy elegáns glamour környezetben élő, luxusban utazó bérgyilkos, addig Eve (Sandra Oh) a brit MI5 biztonsági szolgálat kötelességtudó, ám nagy fantáziával megáldott munkatársa, akinek nem kell a szomszédba menni egy kis fegyelemsértésért.

Az első epizód látszólag egy politikai gyilkosságnak tűnő eset körül forog, ám a furmányosan megölt moszkvai politikus valójában egy szexrabszolga futtató volt. Az nem derül ki, mely ténykedéséért számoltak le vele (esetleg mindkét szerepében útjában állt valakinek), de mindegy is, mert nem ekörül forog a történet. Sokkal inkább a két nő, Eve Polastri MI5 ügynök és Villanelle – vagy eredeti nevén: Lilian Rizzari – bérgyilkos egymásnak feszüléséről. És nem cicaharcot látunk itt – de nem ám! Mindjárt az első részben öt ember halála szárad Villanelle – Lilian kezén, s ebből négy emberé mulasztása miatt Eve lelkén.

A két nő nemcsak a gyökeresen eltérő élethelyzetében, de személyiségében is különbözik egymástól. Villanelle immáron két éve vérengzik „láthatatlanul”, miközben láthatóan hízik az egója, s ennek tanúbizonyságaként gátlástalan magamutogatással hagyja névjegyét a tett színhelyén. Időnként két pasival hancúrozik az ágyban, és huncut kis megjátszásaival szereti „halálos” ijedtségbe kergetni a megbízóját. Ám az őt üldöző Eve sem piskóta, még ha nem is ilyen nagy kaliberű játékos. Szolidnak tűnő családi életet él lengyel származású férjével, de lehet, hogy épp ez a hétköznapi unalom inspirálja őt engedetlen ügynökként munkája vakmerővé és kalandossá tételében.

Miként az a sorozat első epizódjából jól körvonalazódik, a Killing Eve egy önmagával elégedett gátlástalan bérgyilkos és a jellegtelen életével elégedetlen MI5 bűnüldöző nő macska-macska harcáról fog szólni.

Ismert pszichológiai közhely, ha nők vesznek át férfias szerepeket, túlfűtött ambíciótól hajtva képesek messze túlszárnyalni az erősebbnek hitt nemet. Úgyhogy ebből kiindulva csak a legjobbakra számíthat, aki az elkövetkezendő hetekben elkötelezi magát a szarkasztikus humort sem nélkülöző Killing Eve mellett. S hogy a siker mennyire benne van a levegőben, bizonyítja, hogy a hírek szerint már a sorozat 2. évadjára is megköttetett a megállapodás. De addig még hét epizódot kell végigizgulnunk, hogy megtudjuk, ki kerekedik felül: a hétköznapok szürkeségében fuldokló, ám határait bátran feszegető Eve, avagy a bűbájos pszichopata Villanelle?

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com