Sorozat

Odin és a haverok – Amerikai istenek

americangods5
Forrás: imdb.com

2017-ben az Amazon egy olyan könyvadaptációval rukkolt elő, amitől vagy ámulatában vagy felháborodásában, de mindenkinek tátva maradt a szája. A polgárpukkasztás most folytatódik, hiszen az Amerikai istenek második évada végre útjára indult.

Az Amerikai istenek első évada alaposan megosztotta a közvéleményt, hiszen egy nem mindennapi ötlet nem mindennapi feldolgozását tűzte ki célul. Egyesek utálták, mások imádták a fanyar humor, a sötét tónus és a bölcseleti kérdések elegyét.

A széria alapjául szolgáló regény Neil Gaiman tollából származik. Az angol író impozáns bibliográfiával rendelkezik, szinte nincs olyan műfaj, amiben ne próbálta volna ki magát. Gyerekkönyvektől (Szerencsére a tej) kezdve, tanulmányokon (Északi mitológia) és képregényeken át, egészen a fantasyig (Sosehol) és a költészetig terjed munkássága.

Formabontó karrierhez pedig formabontó ötletek dukálnak. Egy olyan, mint az Amerikai istenek.

Árnyék (Ricky Whittle) frissen szabadult a börtönből, de túl sok örömét nem leli a külvilágban, hiszen neje, Laura (Emily Browning) pár órával korábban életét vesztette egy balesetben. A tanácstalan férfi kisvártatva összeakad egy különös öregúrral, Szerdával (Ian McShane) és a nagyszájú Bolond Sweeney-vel (Pablo Schreiber). Árnyék feladata látszólag az, hogy sofőrje és verőembere legyen Szerdának az útján Winsconsinig, valójában azonban egy nagyszabású terv mit sem sejtő szereplőjévé válik. Árnyék eleinte nem is gyanítja, később pedig nem akarja elhinni, hogy a játszmát, amibe belekeveredett, maguk az istenek játsszák.

americangods4
Forrás: nytimes.com

Gaiman egy olyan világba kalauzol el bennünket, amelyben a különböző vallások istenségei köztünk járnak. Mellettünk utaznak a repülőgépen, előttünk állnak a sorban, vagy ők visznek haza taxival. Csak éppen nem ismerjük fel őket, hiszen nem hiszünk bennük. Az Amerikába emigrálók hozták őket magukkal, akiknek olyan erős volt a hitük, hogy isteneik gyökeret tudtak ereszteni az Újvilágban. Elég volt azonban néhány röpke évszázad ahhoz, hogy nevük és a beléjük vetett hit feledésbe merüljön. Az új kor új kihívásokat tartogat, amelyek leküzdésében a régi istenek már nem segíthetnek, és helyüket lassan átveszik az újak. A média, az elektronika és az internet kínálta javak háttérbe szorítják a vallást, legyen szó a kereszténységről, az iszlámról, a skandináv vagy akár a germán mitológiáról.

Szerda úr gyűlésre hívja hát a régi isteneket, hogy egyesített erővel vívják meg a nagy háborút, amivel újra fohászra késztetik a hitehagyottakat.

Az Amerikai istenek több szempontból is kimagasló minőséget képvisel. Narratívája következetesen építkezik epizódról epizódra, rengeteg előre és visszautalással, egy pofonegyszerű receptet követve; a monumentális történethez hozzáad egy kicsi bevándorlói kultúrát, egy csipet mitológiát, és csípős társadalomkritikával fűszerez minden részt, amit aztán úgy tálal, mintha egy Michelin-csillagos étteremben ülnénk, hiszen a látványvilágára nincs találóbb jelző, mint az isteni. Ha az Amerikai istenek film volna, az Oscar-díjátadó holtbiztos befutója lenne legalábbis a vágás, vizuális effektusok és dizájn kategóriáknak. Desszertként szenzációs színészi alakításokat kapunk – főként az egyszerre őrült és higgadt Ian McShane (Deadwood, A katedrális) jóvoltából -, a hangulatot remekül fokozó zenei betétek pedig már csak hab a tortán.

Az Amerikai istenek első évada magasra tette a lécet, és még magasabb rajongói elvárásokat támasztott a folytatás elé. Volt is ok az aggodalomra, hiszen a széria showrunnerjei, Bryan Fuller (Hősök, Hannibal) és Michael Green (Logan – Farkas, Szárnyas Fejvadás 2049) kiléptek a produkcióból, a helyükre érkező Jesse Alexandert (Hősök, Hannibal) pedig gyorsan kirúgták. A szereplőgárdában is voltak nagy kiesők, a Médiát alakító Gillian Anderson (X-akták, Hajsza) helyét az eddig csak kisebb szerepekben látott Kahyun Kim vette át Új Médiaként, valamint a Kristin Chenoweth (Az elnök emberei, Halottnak a csók) alakította Húsvét sem fog feltűnni a második évadban.

americangods3
Forrás: recode.net

A viszontagságos előkészületek után mégis tető alá hozták, és az első epizódot már láthattuk is vasárnap, amint Odin és a többi isten megérkezik a találkozási ponthoz, a wisconsini Sziklára Épült Házhoz. A régi istenek itt vitatják meg a további teendőjüket a körvonalazódó háborúban. Sietniük kell, hiszen az ellenség sem tétlenkedik, Világ úr (Crispin Glover) rendezgeti az új istenek sorait, hogy csapást mérjen.

https://youtu.be/5xBezGRPUR4

Noha az Amerikai istenek további alakulására vonatkozólag nem lehet messzemenő következtetéseket vonni, az azonban bizakodásra ad okot, hogy az első évadban remekül működő elemek még mindig a helyükön vannak. A képi világ változatlanul szemkápráztató, a szövegkönyv ismét élményszámba megy, a tét pedig egyre fokozódik. Árnyéknak és isteni különítményének sorsa egyelőre kérdéses, ahogyan az is; vajon létezik-e arany középút múlt és jelen, vallás és technológia, jó és kevésbé jó között.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com