Sorozat

Próbarepülés – Pilotkritikák: 2017. 12. hét

Megannyi sorozat van terítéken, de vajon mit érdemes nézni az újak közül? A Próbarepülés cikksorozatban elmondjuk, mit gondolunk a legfrissebb sorozatok első részéről.

Nobodies

Nem kertelek, a Melissa McCarthy mint producer nevével fémjelzett Nobodies pilotja meglepően vicces, az első húsz perc után rögtön késztetést éreztem a következő epizód megnézésére.

A kortárs amerikai televíziózásról és filmkészítésről ma már csak úgy érdemes sitcomot készíteni, ha van benne egy-két ismert sztár, aki önmagát játssza, még ha túl is írják a karaktereket. A Sikersorozatban (Episodes) például Matt LeBlanc kapta magára a Joey Tribbianit alakító színész szerepét, A stúdióban (30 Rock) kvázi egy az eredeti színészek által is készített, alternatív Saturday Night Live kulisszái mögé pillanthatunk be, a Nobodies pedig a The Groundlings nevű, létező improvizációs színház valódi sztárjait szerepelteti.

A The Groundlingsból olyan nevek kerültek ki és váltak sikeressé, mint Melissa McCarthy, Will Forte, Kristen Wiig, Will Ferrell vagy épp Lisa Kudrow (további neveket itt lehet böngészni). A Nobodies három olyan színészt állít a középpontba, akik a hírnév közelében sincsenek, a Nickelodeonnak írnak gáz rajzfilmeket. A kitörési lehetőséget egy film forgatókönyvében látják, azonban a Paramount Pictures csak akkor hajlandó vele foglalkozni, ha egy sztárt is megnyernek a filmhez. Ekkor hazudják azt, hogy közeli ismerősük, Melissa McCarthy szívesen eljátszaná a főszerepet. Ezután ugye nem marad más hátra, mint meggyőzni a színésznőt, utána pedig úgy tenni, mintha mindig is a projekt mögött állt volna.

Még ha az alapszituáció nem is eredeti, a sztárok világa mint állandó környezet, a jól ülő poénok és a három író karaktere frissé és izgalmassá teszi a cselekményt. Természetesen a klasszikus, félreértésekre és hazugságokra épülő poénok és helyzetek nem hiányoznak, de a dialógusok az átlagnál erősebbek, a színészek pedig nagyon jól érzik egymást. A pilotban Melissát még nem láthatjuk, de húzónévként Jason Bateman kap egy szórakoztató jelenetet, amelyben ahhoz képest, hogy önmagát átlagos hétköznapi emberként játssza el, a cameója elég emlékezetesre sikerült.

Verdikt: Az első rész alapján a Nobodiesban rengeteg potenciál van, azonban az egyensúlyt épp az boríthatja fel, ha harsány személyiségével Melissa ellopja a show-t a főszereplők elől. Nagyon bízom benne, hogy a sztárokat csupán egy-egy jelenet szintjén szerepeltetik, hogy az írók sztoriját, problémáit még jobban ki lehessen bontani. (Szűcs Tamás)

https://www.youtube.com/watch?v=lLj2nSoIygs

The Comedy Jam

A Comedy Central új sorozata egyfajta keveréke a stand-up comedy és az éneklős reality műfajainak, a formátumot azonban sajnos nem sikerült eltalálni.

A koncepció nagyon egyszerű, egy komikus kiáll a színpadra, három percben felidéz egy személyes emléket, amely egy dalhoz kötődik, majd előadja azt. Egy húszperces epizódban három szereplő performanszára, valamint a színfalak mögötti lepacsizásra jut idő. A komikusok itthon teljesen ismeretlen arcok (a pilotban Tiffany Haddish, Chris Hardwick és Bobby Lee mutatkozott be), a poénok hullámzóak, az előadások viszont élvezhetőek.

Aki amerikai stand-upot szeretne nézni, az nem ebben a sorozatban fogja megtalálni, amit keres. A dalok előtti felvezetők túl rövidek, hogy rá tudjunk hangolódni, és bár a történetek eléggé személyes hangvételűek, az éneklés miatt háttérbe szorulnak. Már az első szám után nyilvánvalóvá válik, hogy senki nem a stand-up miatt van ott, összességében ez egy zenés műsor, amelynek meghívottjai nem erről az oldalukról váltak ismertté hazájukban.

És akkor itt érkezünk el a fő kérdéshez: kárpótolni tud-e minket a három dal? A válaszom a klasszikus „igen, de”: a show remek, és igazából sokkal szórakoztatóbb, mint egy random élő X-Faktor vagy Voice, viszont a húszperces formátum kevésbé működik. Egy-egy előadást el tudok képzelni James Corden talkshow-jában, húsz perc viszont túl sok ahhoz, hogy a koncepció ne legyen ismétlődő, és túl kevés ahhoz, hogy az epizódok jól működő keretet vagy átívelő sztorit kapjanak.

Verdikt: A koncepció inkább YouTube-ra való, ahol az egyperces stand-up még működni is tud. Ha pedig a többi előadó is úgy hozza a Tina Turner-, Bon Jovi- és Rod Stewart-dalokat, mint ez a három komikus, akkor akár a csatornára is érdemes lehet feliratkozni. (Szűcs Tamás)

Imaginary Mary

A Goldberg család című sorozat után ismét közös munkába fogott Adam F. Goldberg és David Guarascio, illetve kiegészültek Patrick Osborne animátorral, akinek a Hős6ost, Rontó Ralphot, Voltot vagy az Aranyhaj és a nagy gubancot köszönhetjük. Kár, hogy a pilot alapján messze kerülendő alkotásnak tűnik az Imaginary Mary.

Alice (Jenna Elfman) 6 évesen egy képzeletbeli barát, Mary segítségével vészelte át szülei válását – itt jön a képbe Osborne animált figurája –, aki azonban bő 10 évig vele is maradt. A sikeres, önálló és büszke szingli egy nap azonban rátalál a szerelemre a háromgyerekes apa, Ben (Stephen Schneider) személyében. A felelősség és a nyomás, hogy anyuka szerepet öltsön magára pedig ismét előhívja Maryt.

A probléma ott kezdődik, hogy a készítők nem találják a megfelelő hangnemet és stílust egy ilyen történethez. Az egész megpróbál egy tipikus romantikus vígjáték lenni, sok-sok erőltetett poénnal és klisés helyzetkomikummal, na meg a százszor látott karakterekkel – főleg a gyerekeket illetően. Mindez talán elnézhető egy másodrangú egyszernézős filmnél, de egy sorozatnál, amely a képzeletbeli barátot is behozza a képbe, ez kevés. Vagy legyen a történet egyértelműen abszurd, kicsavart, akár morbid, vagy igenis vállalja fel, hogy a megfelelő komolysággal nyúl egy ilyen tematikához.

Ha pedig mégis megpróbálja a humor irányába terelni az egyértelműen nem vicces pszichés problémát, akkor nagyon gyorsan át kell írni Mary karakterét, mert borzasztóan irritáló mind a hangja, mind amiket mond. Én még a kinézetével is vitatkoznék, mert annyira gyerekbarát, hogy már-már komolytalanná válik – még úgy is, hogy tudjuk, hogy egy 6 éves elméje hívta őt életre.

Verdikt: Az egyetlen dolog, amiért esetleg érdemes lenne továbbnézni a sorozatot, az az, hogy hogyan kezelik később a képzelt barát/komoly pszichés probléma vonalat. Sajnos azonban annyira erőltetett és modoros az egész, borzasztóan idegesítő karakterekkel, hogy mi inkább feladjuk. (Kajdi Júlia)

Harlots

A törvény őrei razziát tartanak London egyik rossz hírű negyedében, az utcalányok menekülni próbálnak. Az egyikük, aki épp egy sötét kapualjban tett kuncsaftja kedvére, könyörög a férfinek: karolja át, lépjenek együtt az utcára, úgy nem nézik majd prostituáltnak, és nem esik bántódása, de a férfi faképnél hagyja. Pár nappal később a lány újra az utcán van, mikor is az őt korábban cserben hagyó fickó toppan elé. Bocsánatért esedezik, mire a nő csak annyit mond, az nyolc shilling. Ebbe a világba kalauzol a Hulu új sorozata, az egyre népesebb, tizennyolcadik század végi Londonba, ahol a sorozatot nyitó kiírás szerint minden ötödik nő a testéből élt.

Nehéz idők ezek, az igazi rizsporos intrikák korszaka alulnézetből, ahol sokszor tényleg nem volt más, mind az ember saját teste. Ennek ellenére senki ne számítson túl sok pikantériára, a sorozat meglepően távolságtartó és kimért a témájához mérten, sőt, néha túlzottan is angolosan udvarias. Ez persze nem lenne feltétlenül baj, mert ha valakik, hát az angolok nagyon értenek a kosztümös történetekhez, de a Harlots nem csak képileg nem mer bátrabb lenni, a történetszövésében sem hoz túl sok újat.

A sorozat középpontjában a fentebb említett negyed egyik madamja áll, akinek lehetősége nyílik egy jobb környékre költözni lányaival, ám egy jobb módú „kolléganője” igyekszik megfúrni ezt az előrelépést. Pontosan ez az a szüzsé, amit ezerszer feldolgoztak, s bár nem ebben a közegben, mégsem érezzük azt, hogy ne láttuk volna már ezt a történetet. A színészek (különösen Lesley Manville) ugyan sokat javítanak az összképen annak ellenére, hogy az ő karaktereik sem túl eredetiek, de amit lehet, azt kihozzák ezekből a figurákból. A pilot végén volt egy kis előretekintés az évadra, és ebből az ízelítőből látszott, hogy nem lesz eseménytelen a szezon, de hogy túlmutat-e majd önmagán, arra nem mernék nagy pénzben fogadni.

Verdikt: Egy témához illő hasonlattal élve, a Harlots távol áll az útszélitől, viszont messze nem luxuskategória. (Németh Barna)

https://www.youtube.com/watch?v=JmUP1idcOhU

13 Reasons Why

Öngyilkos tinédzserek. Sajnos egyre gyakrabban hallani ezt a rettenetes kifejezést a tragédiákat kiváltó tényezők sokaságát az elhanyagoltságtól kezdve a családon belüli erőszakon át az iskolai verbális vagy fizikai erőszakig. Csak a közelmúltban több dokumentum- vagy játékfilm, s talán még több könyv foglalkozott a témával, ezekhez csatlakozik most a Netflix legújabb sorozata is.

A tizenéves Hannah (Katherine Langford) öngyilkos lett, erre az üresen álló széke emlékezteti mindennap iskolatársait, akiknek a tanárok segítenek feldolgozni a szörnyű eseményt. Clay (Dylan Minnette) egyike azoknak a barátoknak, ismerősöknek, akiknek életét beárnyékolja a lány elvesztése, de a fiú lehetőséget kap, hogy megértse a tragédia miértjeit. Egy nap csomagot kap, benne néhány kazettával, amelyeken maga Hannah vezeti végig az összes érintett személyt azon a 13 okon, melyek miatt az öngyilkosságot választotta.

Egy klasszikus rejtélyre épülő sorozattal van tehát dolgunk, amelynek tizenhárom része vezet majd el a megoldáshoz, de a 13 Reasons Why egy kicsit túlmutat ezen, még ha ezt a pluszt nem is a komoly téma alapos kibontásában kell keresnünk. Nyilvánvaló, hogy egy nagyközönségnek készült sorozat nem úgy közelíti meg a problémát, mint egy dokumentumfilm vagy egy fesztiválközönségnek készült kőkemény dráma, viszont azoknak beszél ezekről a dolgokról, akiket legjobban érint, és akik előbb ülnek le egy rejtélyes tévésorozat, mint egy dokumentumfilm elé.

„De hát mi közöm nekem ehhez, nem csináltam semmit.” – mondja Clay, miután betette az első kazettát, az alkotók pedig ezzel az egy jelenettel meg is ragadták a lényeget, hogy mitől fontos ez az egész: felhívja a figyelmet, hogy minden tettünknek súlya, amely mindenkire más-más hatással van. Ráadásul a sorozat tisztességesen teszi ezt, nem demagóg példabeszédekkel, hanem szórakoztatóan, de odairányítva a figyelmet azokra az apró dolgokra, amelyek másoknak nem is annyira aprók.

Verdikt: A pilot teljesítette küldetését, mert nemcsak felcsigázta a rejtély megoldása iránti vágyat, hanem közelebb is hozott egy problémát. (Németh Barna)

https://www.youtube.com/watch?v=JebwYGn5Z3E

Shots Fired

Társadalmi drámát ötvöz krimivel a Shots Fired – egyelőre sikertelenül. A történet az Egyesült Államok egyik déli államában játszódik, ahol egy feketebőrű rendőr lelő egy fehér férfit. Az etnikai zavargásoktól fűtött országrészben a gyakori helyzet fordítottja adja azt a kiindulóalapot, amivel a sorozat ígérete szerint hitelesen tud tükröt mutatni napjaink ellentmondásainak.

A drámai kiindulópontból azonban inkább az egész évadon átívelő nyomozások irányába indul a széria. Két kívülálló igazságügyi szakértő vizsgálja az esetet. A fiatal ügyész az igazságba vetett hite vezérli – nézőpont kérdése, hogy naiv vagy elhivatott. Társa a kemény detektívnő, aki a gyanúsítotthoz hasonló gyilkosságot elkövetett már egyszer. Ashe Akino (Sanaa Lathan) múltja durva megpróbáltatásokat rejt – beleértve a gyerekének látogatási jogával kapcsolatos problémákat –, csak épp ezeknek semmi köze az ígért társadalmi konfliktusokhoz a fehérbőrű többség és az afroamerikai kisebbség között. Még akkor is, ha történetesen ő is és társa is néger.

A Shots Fired az első rész alapján meghatódik saját mondanivalóján, leegyszerűsíti a tengerentúlon meghatározó problémát, és sajnos krimiként se ígér túl sok izgalmat. Hiába a kisvárosi miliő, a mélyben lappangó titkok nem tűnnek túl izgalmasnak. Valójában a kereskedelmi csatornához képest szokatlanul ellentmondásos aktualitás az egyetlen, ami miatt talán érdemes lenne folytatni a sorozatot, de még az is kevésnek tűnik. Pedig a téma bőven hordoz magában elég izgalmat.

Verdikt: az első rész alapján elengedtem a szériát, csak a nyomozós krimik szenvedélyes rajongóinak érdemes maradni. De még így is nehéz elképzelni, hogy a Shots Fired megtalálja a magyar rajongóit. (Tóth Nándor Tamás)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com