Mit szólnál ahhoz, ha huszonkét évesen egyszer csak az öledbe pottyanna egy gyerek? A sajátod. Egy egyéjszakás kalandból. Egy sorozatgyilkossal. Akit halálra ítéltek.
Elég bizarr helyzet, igaz? A 22 éves Jimmy Chance (Lucas Neff) összejön az irtó dögös Lucyval (Bijou Philips), akiről másnap reggel kiderül, hogy több férfi kegyetlen meggyilkolása miatt körözik. A lányt lecsukják, azonban pár hónappal később értesíti Jimmyt, hogy bizony az ő gyermekét várja. Hősünk pedig meg is kapja a hat hónapos kis Beyonce hercegnőt, akit aztán átkeresztel Hope-ra. (A kislány így a Hope Chance névre hallgat, ami azért valamivel szolidabb név, ám így is biztosra vehető, hogy halálra fogják szívatni a suliban).
Greg Garcia készítő A nevem: Earl 2009-es törlése után vágott neki a szériának. Az onnan ismert humort viszi tovább itt is (sőt, a két sorozat egy univerzumban játszódik), csak sokkal kedvesebb módon. Ez annak is köszönhető, hogy eléggé visszafogták az első részekben még domináns „babaterrort”, vagyis az abból adódó veszélyes helyzeteket, hogy senki sem ért a gyerekneveléshez (nem véletlenül az volt a sorozat eredeti címe, hogy Keep Hope Alive). Jimmy szülei, Burt (Garret Dillahunt) és Virginia (Martha Plimpton) maguk is gyerekek, tizenévesek voltak, mikor megszületett a sajátjuk, a velük élő nagyi (a zseniális Cloris Leachman alakításában) pedig elég durván szenilis.
Az, hogy rokonszenvessé és kedvessé válik a Nevelésből elégséges, annak köszönhető, hogy maguk a szereplők is szeretik egymást – ez elég szentimentálisan hangozhat, de tényleg így van. A humor terén ugyanis néha hajlamosak túlzásokba esni, azonban végig a földön marad a szituáció: tudjuk, bármi is történjék, ők mindig számíthatnak egymásra. Na jó, ez így még szentimentálisabb, de mégis ettől erős a sorozat: a családi összetartásról regél, de minden giccs nélkül. Hősei messze vannak a tökéletességtől; mindegyikük egyszerű lélek, hogy finoman fogalmazzak. A humor fő forrása itt maguk a karakterek, az ő butaságuk, azonban folyamatosan fejlődnek. Minden résznek megvan a maga tanulsága (leginkább a gyereknevelés, a kapcsolatok és az együttélés terén), bár néha kissé szájbarágósan sikerül átadni ezeket.
A visszatérő témákból kiemelkedő a takarításból élő Burt és Virginia örök szerelme, ami úgy is megmaradt, hogy tizenévesen hoztak össze egy babát – ennek ellenére egyikük sem gondolja úgy, hogy hibáztak, vagy hogy lehetne jobb életük is. A kesergés, az önsajnálat témája ugyan fel-felmerül időnként, de sohasem uralkodik el: Chance-ék végül mindig arra hajlanak, hogy azt értékeljék, amijük van, ahelyett, hogy azon bánkódjanak, mi hiányzik az életükből. A különös társaságból egyedül Sabrina (Shannon Woodward), Jimmy titkos szerelme és munkatársa lóg ki, hisz ő a „straight man”, azaz a normális, a legföldhözragadtabb karakter. Persze ő is különc, csak ő az önjelölt fajtából: vagyonos családjától távolságot tart, hogy a maga ura lehessen.
A jelenleg második évadánál tartó széria minden eddigi része igazi kincs azoknak, akik szeretik a furacsaládos történeteket (amilyenek például Az ítélet: család és a Tenenbaum, a háziátok című remekek). Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a FOX a napokban rendelte be a harmadik szezonját, így még legalább egy évig nézhetjük, ahogy Hope és családja – utóbbiak kicsit megkésve ugyan, de – felcseperednek.
