Sorozat

Tenyérbe írt útvonalak – Reményvasút

Érdekes metafora a vasút, ami egész életünk megtestesítője is lehet. Nem véletlen az életút kifejezés sem. Nem csoda hát, ha Trencsényi Klára is sokkal inkább az emberi sorsokról akar beszélni az egyébként a vasútról szóló történetében. Az HBO legújabb, Reményvasút című gyermekvasutasokról szóló dokumentumfilmje érzékenyen vegyíti a tenyérbe és az erdőbe írt vonalakat.

Nem volt véletlen a nagy várakozás, hiszen az HBO Europe idehaza is elsőosztályú dokumentumfilm-tervekhez teszi oda produkciós tevékenységét, valahogy mindig kihozza a legtöbbet a rendezőkből is. Sós Ágnes Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek vagy ugyanő Szerelempatak című mozija, de az idén nyáron bemutatott Seb is Nagy Dénestől a hazai dokumentumfilmezés legjavát képviseli. Az úttörővasút – mai nevén budai gyermekvasút – ráadásul megfelelő téma. Mindenkinek vannak ilyen vagy olyan tapasztalatai, valahogy a mozgóképen látva pedig mindenkinek van véleménye is. Számomra kicsit furcsa ez a kisgyermekbőrbe bújtatott felnőtt játszósdi. Az egymást felnőtteknek tekintő, munkaruhában pajtásnak nevező kisfiúk és kislányok képe hordoz magában némi groteszket, amit csak erősít a rendező által néha-néha bevágott filmhíradó részlet valahonnan a ’60-as évekből. Könnyen tűnhet az egész pótcselekvésnek, ha nem lennének személyes gyermekvasutas ismerőseim, és ha – ez még fontosabb – nem látszana a motiváció a film főszereplőin, illetve nem látnánk bele személyes sorsuk megismerése közben a vasúthoz fűződő viszonyukba.

A vasút ugyanis itt nemcsak egy játék, és még csak nem is egy életet meghatározó szenvedély, hanem életüknek olyan szakasza, amikor erősen érezhető, hogy valahonnan valahová tartanak. Tizenkevés évesként már nem kisgyerekek, vannak tényleg önálló elképzeléseik saját magukról, de önálló döntéseket még nem hoznak. Már nem kisgyerekek, de még nem is felnőttek, nem vehetik még kezükbe saját sorsukat. Mintha egy párhuzamos univerzumban keresnének megnyugvást a napi gondok, dilemmák elől, amikre már ők is jócskán rálátnak. Az ott tapasztalt közösségi élmény – akár a gyerekekkel, akár a vezető ifikkel vagy a hivatásos vasutasokkal – még inkább segíti, hogy itt kipróbálják, megtapasztalják, milyen az, amikor dönteni kell. A vasúton ugyanis minden döntést nekik kell meghozni, a felelősség az adott szituációban leginkább rajtuk van. Gergő, Viktor és Karmen családi életében is nehéz is komoly döntési helyzetben van, és amit ott még szüleik hoznak meg, a vasútnál már maguk próbálgatják.

Mondhatni azt is – és erre képileg is rájátszik a rendező -, életük alagútja tizenéves koruk, amikor a gyerekek a gyermekvasút tagjai lehetnek, amikor átmennek a gyerekkorból egy felelősségteljesebb korba. Ezt az alagutat, ezt az átmenetet kapja el érzékletesen a film. Trencsényi Klára igazán közel tudott kerülni főszereplőihez, és mindez érzékletesen mutatkozik meg a filmben.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com