A Netflix immáron 3. évadát élő sorozata, a Chef’s Table minden túlzás nélkül az elmúlt évek egyik legjobb és legkülönlegesebb projektje, a maga nemében pedig egyszerűen páratlan. Úgy mutat be top éttermeket és Michelin-csillagok övezte művészeket (a sima szakács és chef kifejezés itt már jócskán kevés), hogy közben kivételes rendezői, operatőri és zenei kísérettel rávilágít a gasztronómia lényegére: a legértékesebb hozzávaló maga az ember.
A dokumentumsorozat alapvetően egyszerű formulára épül: minden epizód egy chefet és annak éttermét mutatja be. Teszi pedig mindezt hibátlan minőségben, izgalmas és látványos kamerajátékkal, megkapó és érzelemteljes zenei aláfestésekkel és szépen átgondolt, okos és hatásos rendezéssel. Mindez azonban – bármily szemet gyönyörködtető és szívet melengető is – csak hab a tortán. A Chef’s Table attól annyira élvezetes, tanulságos és azért ér fel bármilyen játékfilmmel, mert a szereplői egyszerűen példaértékű emberek lenyűgöző történetekkel.
Ha bárkinek is fikarcnyi kétsége lenne afelől, hogy a gasztronómiát vezető réteg mennyi munkát, időt, energiát tesz abba, hogy nyisson egy világszínvonalú éttermet, annak kötelező a sorozat! Aki pedig eddig is tudta, na az is fog azért egyet-kettőt csodálkozni, hiszen más elméletben tisztában lenni ezzel, mint epizódról epizódra látni és végighallgatni olyan életutakat, amelyek nekünk, földi halandóknak valószínűleg az első, a második, de legalább is az ötvenedik nehézség alkalmával ketté is törnének. Ezek a szakácsok, akik tényleg valami hihetetlent végeznek a konyhában – és a konyhán kívül is, sokszor tényleg megjárták a poklot, mielőtt a csúcsra jutottak.
Ezt pedig nagyon ízlésesen kapja el és tálalja a Netflix. Minden giccs, erőltetettség vagy hatásvadászat nélkül ültetik a kamera elé a rész főszereplőit, azok pedig nyíltan mesélnek magánéleti problémáikról, tragédiáikról. A világ top 50 legjobb chefe egyszerre hús-vér emberré válik, aki nekünk mesél és közvetve tanít valamit az életről. Mert ezek az emberek egyrészt a konyhán kívül is örökre szakácsok maradnak – sokuk saját farmot és kertet üzemeltet, bejárja a világot új alapanyagok, ízek és technikák után kutatva. Másrészt még a konyhán belül sem egyszerű szakácsok: értéket teremtenek, miközben kampányolnak az egészséges életmód mellett, figyelnek a környezetre, segítik a helyi közösségeket vagy hazai termelőket. Az elkészült étel csak apró szelete mindannak, amiről az életük folyik, és amit mi nézők is megkapunk a sorozat révén.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy háttérbe szorulnának az ételek! Nagyon jó ütemben és arányban kapjuk a főzés emberi és anyagi (nem pénzbeli) oldalát. Hol az éttermekben pihenünk meg, hol belevetjük magunkat a konyha forgatagába, hol pedig egy családi ház, egy utca vagy egy meseszép táj adja a fizikai teret az aktuális részleteknek. A friss alapanyagok, a sokak számára teljesen ismeretlen fűszerek, zöldségek és főzési-sütési-tálalási technikák izgalmasak és mindenképpen varázslatosak annak, akit kicsit is érdekel a gasztronómia. Akit pedig kevésbé vonz ez a világ, és sosem fogja megérteni, hogy az evés jóval többről szól, mint hogy az ember jól lakjon, annak is érdemes legalább egy-két epizódot megnéznie, mert a sorozat tökéletesen bizonyítja, hogy az élet a legjobb forgatókönyv.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Chef’s Table minden egyes epizódja felér egy motivációs videóval, hiszen az ember nemhogy azonnal el akar látogatni az aktuálisan szóban forgó étterembe, vagy csak fel akar pattanni, hogy a következő 5 órát a konyhában töltse főzéssel, de úgy általában azt érzi, hogy itt az ideje, hogy ő is hozzátegyen valamit a világhoz: hogy alkosson valami maradandót. Mert mondjon bárki bármit, ilyen helyeken, ilyen művészek kezéből minden egyes étkezés egy életre szóló élmény.