Fókuszban TéVé

The war was lost – A törvény nevében (2. évad)

true-detective-2 „We get the world we deserve”. Azaz azt a világot kapjuk, amit megérdemlünk. Tökéletesebb jelmondata nem is lehetne A törvény nevében újabb évadának, hiszen igaz ez a szereplőkre, de átvitten igaz a nézőkre is. Elvártunk egy minőséget. Meg is kaptuk.

Egy gyakorlatilag hibátlan első évad után meglehetősen nehéz dolga volt A törvény nevében (True Detective) készítőjének, Nic Pizzolattonak. A hihetetlen hangulat, kiemelkedő színészi játék, a lassú, de szépen felépített történetvezetés és az a kis plusz, akit úgy hívnak, hogy Matthew McConaughey – ezek tették torony magasan a 2014-es, sőt valljuk be, az évtized eddigi egyik legjobb sorozatává Pizzolatto művét. Természetes volt, hogy a nagy siker ellenére, csak akkor jöhet egy újabb siker, ha valami újat és valami mást nyújt ezúttal a nézőknek. Mindez sikerült. Ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag mindent, ami jó volt az előző évadban – az alantas másolást mellőzve – átörökített a második szériába is.

A törvény nevében ezúttal is egy nyomozásra koncentrál, noha jóval izgalmasabb ez a szál, mint volt a korábbi. Erős hangulattal, kifogástalan operatőri munkával, eleinte kissé döcögős, majd kifejezetten érdemes színészi játékkal operál, nem hagyva el a moralizálást sem. Igaz, nincsenek nagy monológok, nincsenek lehengerlő és megkapó filozofálgatások vagy eszmecserék. Kevesebb a beszédes csönd, de amikor van, az jóval hatásosabb. Mindez pedig akkor teljesedik ki igazán, amikor a megnövelt számú főszereplők közti emberi viszonyokat építi fel a sorozat. Míg az első évad két emberen át mutatta be a világ mocskát, itt valahogy a világ mocskán át látjuk négy ember életét. Azt, ahogyan elkeseredetten és a végső pontig kérdéses sikert hajszolva próbálnak mindent megtenni, egy jobb világért, egy jobb városért, egy jobb holnapért.

true-detective-season-2-

A történet – mely meglepően, sőt eleinte zavaróan sok információval, névvel és helyszínnel indul – egy szimpla gyilkossági ügy köré fonódik, aminek felderítésére két nyomozót, Velcorot (Colin Farrell) és Bezzeridest (Rachel McAdams) és egy rendőrt (Woodrugh, akit Taylor Kitsch alakít) bíznak meg. A korrupció, bürokrácia és a pénz mindenek feletti hatalma igen csak megnehezíti a feladatot, hiszen hol egy felettes, hol egy munkatárs, hol egy városi fejes tesz keresztbe a szereplőknek. Hozzájuk egyébként negyedikként csatlakozik Frank Seymon (Vince Vaughn), egy befolyásos és valaha tiszteletnek örvendő gengszter, aki a gyilkosság révén szinte mindenét elveszíti. A törvény jó és rossz oldala – már ha egyáltalán van olyan – tehát koránt sem könnyen szétválasztható, főleg egy olyan világban nem, ahol senkiről se lehet tudni, hol is áll valójában.

Ezt az örökös felek közötti ambivalenciát és bizalmatlanságot erősítik fel a képi elemek. A hosszan kitartott közeli képek, a gyakori egymással szembeni kompozíciók, csak úgy, mint az apró rezdülésekre és mozdulatokra kihegyezett helyzetek. Hogy aztán a szemünk láttára, de meglepő módon szinte a tudtunkon kívül épüljenek fel olyan emberi kapcsolatok, amelyek igazak, erősek és végtelenül hitelesek. Minderre a legszebb példa a sorozat szerelmi szála, mely olyan precízen, finoman és intelligensen építkezik, hogy amikor bekövetkezik az, amire igazából egy ideje várunk és érezzük is, mégis meglepődünk: egyszerűen lehetetlen megmondani, mi az a pont, amikor ez a két ember egymásba szeret. Ezt pedig borzasztóan nehéz és nagyon dicséretes így végigvinni, így bemutatni. Minden nézés, minden pillantás, minden kimondott – és főleg kimondatlan szó hozzátesz valamit a karakterekhez, és a köztük kialakuló kapcsolatokhoz.

torveny neveben 2

Ehhez persze a rendezésen – ami az évad esetén nyolc készítőre oszlott – és a kiváló operatőri munkán kívül elengedhetetlen a színészi játék. És bár McAdams, Vaughn és Kelly Reilly magasan veri a többiek teljesítményét, Farrell játéka is meglepően erőssé növi ki magát az évad második felére. A léc itt is (túl) magas volt, így jogosan érezhettük az első néhány résznél (1-2-3), hogy távolról sem kapunk annyira komplex és érdekes személyiségeket, mint a korábbi évadban. Aztán valami mégis történik.

Hirtelen egyik részről a másikra kiforrott, összetett és különös múltú embereket látunk, akik valahogy megpróbálnak (túl)élni. Ez a szinte minden pontot érintő lépcsőzetesség pedig a sorozat végére egyértelműen tudatossá válik. Ahogy a történet szála kibontakozik, úgy tudunk meg mi is egyre többet a főszereplőkről. Velcoro már nem csak egy iszákos rossz zsaru, Bezzerides nem egy szexbe menekülő fiatal nyomozó, Woodrugh pedig nem egy indulatos motoros rendőr, aki próbál önmaga elől menekülni. Mindhármuk, sőt mind a négyük – bár Frank karaktere az elejétől kezdve szépen fel van építve – múltja meghatározza a jelenüket, és kifejezetten nagy árnyékot vet a jövőjükre.

torveny neveben2

De nem csak ezért éri meg megnézni a sorozatot! A megszokott erős, kifinomult, sokszor komor és borongós hangulat, a jóval kevesebb, de így is hatásos madártávlati képek, a kifogástalan zene (ezúttal is T-Bone Burnett érdeme), az izgalmas és szövevényes szálak és a hibátlan – bár talán hajszálnyit szigorú – befejezés mind-mind egy igényes és gyönyörűen összerakott újabb évadot eredményez.

A törvény nevében második évadának befejező részét tegnap este vetítették az HBO műsorán, aki eddig lemaradt annak alább az újabb zseniális képi világú, hangulatos zenéjű és tökéletesen passzoló intro.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd Edinburgh-ban a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializácója a thriller és a krimi, valamint Alfred Hitchcock.