Sorozat

Végre elhagytuk a műanyag világot – Alvilág

Hevér Gábor és Schmied Zoltán, Alvilág

Noha az első rész után látszanak gyerekbetegségek, az Alvilág című krimisorozat biztató kezdetet mutatott. Az RTL Klub a romantikus és vígjáték sorozatai után szintet lépett.

Furcsamód kicsit mintha érvényesülni látszanának a rendezői szempontok egy stúdiómunkában: ez volt az első gondolatom Ujj Mészáros Károly Alvilág című sorozatának első része után. Végre elhagytuk a műanyag világot! Mert noha nyilván nem mindegyik sorozatot ugyanaz a gyártó tette le az asztalra, az egészet – legalábbis a városi környezetben játszódókat biztosan – mégis mindig belengte valamiféle színes-szagos idegenség. A Válótársak vagy A tanár leginkább csak a képernyőn elképzelt, a valósággal valamilyen vegyített elegyét mutatta, az Alvilág esetében mintha jobban megjelennének a rendező legutóbbi nagyjátékfilmjének, az X – A rendszerből törölve sajátos jegyei és látványvilága.

A főszereplő ismét Balsai Móni, aki akkor is, most is az akció középpontjába kerül. Pandúrból ezúttal rablóvá válik. Veres Nóra háromgyerekes szerető anyaként a drogbiznisz kellős közepébe kerül, amikor férje, Veres Ádám (Schmied Zoltán) saját háza előtt egy alvilági leszámolásban életveszélyesen megsebesül. Az első részben nem derül ki, de a szinopszisból tudjuk:

a folytatásban anyu veszi kézbe az irányítást.

Az alapszituáció elegendő drámát tartalmazhat jó kidolgozás esetén. A szerető, családjának minden biztonságot megadó anya, ha szembe találja magát valami nagyobbal, mint a vírusos gyomorrontás. Hogy ezt a drámát mennyire sikerül kiaknázni, később derül ki, de a főbb karakterek szerethetősége már az első részben látható. Jó még tapasztalni a hűvösen elegáns, az X készültekor már oly sokat hangoztatott skandináv krimi típusú megvalósítást, és noha egyelőre nem rágjuk tövig a körmünket, az egésznek megvan a saját ritmusa. A történet nem lankad, a forgatókönyv pedig jól vegyíti az alvilági és a családi szálakat, benne a főszereplőnő húga, Mariann (Pálmai Anna) esküvőjével.

Mindezek ellenére az Alvilág azért nem tökéletes alkotás, megvannak a maga gyerekbetegségei. Elsőre bőven soknak tűnik ennyi karakter, mindről biztosan nem fog bebizonyosodni, hogy dramaturgiailag ott a helye. Sok dialógustól fájó módon felszisszenünk (például amikor Ádám alvilági bajtársa és sógora, Ervin (Hevér Gábor) azt ecseteli, hogy tisztességből nem lehet megélni), meg úgy egyébként is sok helyen érezni, hogy bizonyos párbeszédek csak a karakter múltjának ismertetésére szolgálnak.

Bezerédi Zoltán és Balsai Móni, Alvilág
Forrás: RTL Klub

Az pedig egyelőre kérdés, a drogcsempész jelenetek mennyire tudnak táplálni egy krimit, aminek elvileg ez volna a középponti szála. Köbli Norbert forgatókönyve a karakterek és motivációik felvázolásában élvezetesre sikerültek, de félő, a maffia miliőjének researche nem tudott annyira alapos lenni, mint korábbi kosztümös forgatókönyveinél. Maradtak hát a filmes élmények.

Mindettől persze bátornak is mondható ez a projekt, ami az Aranyélethez hasonlóan kicsit életet lehel a hazai krimisorozat műfajába.

Mert noha nem volna igaz, ha azt mondanám, a műfajt a semmiből kellett az elmúlt években felépíteni, de mégis van benne valami. Noha a szocialista műfajtörténet Kántor kutyától Linda őrmesteren át Ötvös Csöpiig bővelkedett a krimitörténetek jobb vagy rosszabb feldolgozásában, új világnak új dalai azonban más húrokat kell, hogy pengessenek. Ki tudja, talán a posztszocialista Ötvös történetként nagyon félrecsúszott Zsaruvér és Csigavér vagy a 2000-es évek végének rossz emlékű Hacktionje okozta mindezt, de tény, hogy újra fel kellett építeni bennünk a bizalmat a műfaj iránt.

https://www.youtube.com/watch?v=epnSEjLokh8

Az oly sokszor úttörő szerepet betöltő HBO és 3 évad Aranyélet után kicsit ebben a felébredésben segít Ujj Mészáros Károly és az RTL Klub Alvilág című sorozata. A csatorna egyszer már megbukott, amikor Casino címmel krimit akart képernyőre vinni. Az eddig inkább vígjátéki sikerek után ismét megkísérelnek valami erőset alkotni a krimi műfajban. Erre most megvan minden lehetőség.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com